Az olimpiai játékok

Végre valahára elkezdődött az olimpia. Kicsit fáj is a szívem, hogy miért most??? Már a foci-EB-t is nehezen  viseltem, hiszen otthon ilyenkor rátapadunk a tv-re, és megszűnik a világ. Idén ez máshogy lesz. Igenis a szívem szakad meg, hogy nem tudok a képernyő előtt izgulni a sportolóinkért, és hallgatni a kommentátort, és tombolni, ha nyerünk. Itt azonban még egyszer sem hallottam az olimpia szóhoz hasonló kifejezést. Senkit nem érdekel. De még ha érdekelne is, nem hiszem, hogy itt a magyar résztvevős futamokat nyomnák. Úgy izgulok a srácokért, hogy el sem tudom mondani. Főleg a vízilabdás fiúkért. Olyan szép lenne, ha sikerülne nekik negyedszer is megnyerni. Tudom, hogy kevés az esély, de néha még jó hinni a csodákban.

Meg persze, megint az érzés, hogy ha otthon lennék, akkor nézhetném. Most viszont várnom kell 4 évet. Igen, ha otthon lennék. Igazságtalan, hogy mennyi mindenből kimaradok azzal, hogy itt vagyok. Nyilván valamit valamiért. Az egyik barátnőm, aki Angliában él, ő is panaszkodott. Múlthéten született meg az unokaöccse, és ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy mennyire utálja, hogy kimarad a családja életéből, csupán azért, mert kiment külföldre, hogy meg tudjon élni. Persze ez nem csak Magyarországra igaz. Ez most elég sok országban így van sajnos, hogy az emberek kénytelenek nyugatabbra menni egy jobb életminőség érdekében. Bár én is elég régóta gondolkozom ilyesmiben, de most, hogy itt vagyok kint, nem lehetne valahogy fogni a családomat, a barátaimat, és természetesen az állataimat és magammal vinni???

A barátaim idén is, mint minden évben mennek Szigligetre. Ezt a várost egyszerre imádom és gyűlölöm. Imádom, mert mindig jól éreztük magunkat ott, és sok szép emlékünk van. Viszont eszembe jut, hogy mennyi butaságot is műveltem. Azt hiszem a botrányokban én vagyok a rekorder. Kicsit sajnálom is, hogy nem tartok velük, de azt hiszem idén még nem lennék képes elmenni oda. Kell 1 év kényszerpihenő. Remélem jól fogják magukat érezni. :)

Na jó, azért néha már van egy kis honvágyam. Igaz, egyenlőre nem kibírhatatlan, de hiányoznak azok az emberek, akiket szeretek. Meg azok a helyek, ahol sokszor járok. Viszont élvezem, hogy spanyolul tanulgatok, és ha kimondok egy új szót, úgy örülnek a kollégák, mint amikor egy baba az első szavait próbálgatja. Biztos nagyon cuki lehetek :)

Július eleje

Megnyerték a spanyolok az EB-t. Jó, ezzel nem mondok senkinek újat. Még sosem voltam olyan országban, amelyiknek a csapata éppen megnyer egy ilyen meccset. Nagyobb népünnepély volt, mint nálunk a szilveszter. Amikor lefújták a meccset már az utcán voltam, és mindenki tombolt, üvöltött, zászlót lengetett, a kocsikban úgy nyomták a dudát, hogy el sem engedték. Még az emeletes transzferbusz is nyomta neki. Mindenki haver volt mindenkinek, jó volt látni, hogy milyen boldoggá tudja tenni a csapat az egész országot. Porto Colom pedig egy kisváros egy szigeten, mi lehetett Barcelonában?? A kollégáink az első napsugarakig buliztak. Még másnap is ha meglátták egymást a hotel folyosóin, táncolni és énekelni kezdtek. Itt mindenki énekel egyfolytában, meg táncol, pedig válság van. Nem mondom azt, hogy "bezzeg otthon", mert Magyarország még mindig sok sok mindenben jobb, mint Spanyolország. Majd egyszer írok arról is, hogy miért jobb egyik, mint a másik:)