Társ a bajban

Azt hiszem túlvállaltam magam erre az évre. Nemhogy a végét nem látom, de még az elejét se igazán. Elemészt a rengeteg minden, ahol meg kell majd felelni....Egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogy fogom mindezt kivitelezni, ráadásul egyszerre.

"Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnan jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle." (Halálsoron)



Társam a bajban, hol vagy már?

Olimpia

Hát a fociba úgy látszik későn csatlakoztam be, remélem ez nem lesz rossz ómen, hogy az olimpiába is csak ma néztem bele először. Ha néha szkeptikus is vagyok az élsporttal kapcsolatban, azért nagyon szurkolok ám a versenyzőinknek :) Úgyhogy ma be is dobtam egy sajtbureszt ;)

Szóval felvettek az ELTE-re. Nagyon boldog voltam. Mondjuk a maximális felvételi pontszámból azért sejtettem, hogy talán sikerült. Új elfoglaltság, új hobbi. Októberben szakvizsga, decemberben pedig ügyviteli vizsga. Nem fogok unatkozni. Vagyis, de. Ez az egész küzdelem, a sikeres felvételi, a szakmai elismerés (ha akad) nem ér semmit a világon, mert nem tudom kivel megosztani. Nincs mellettem senki, aki megerősítene, bátorítana. Teljesen egyedül szembemenni az élet által kreált kihívásokkal pedig majdhogynem lehetetlen. Nincs miért felkelni reggel, bemenni dolgozni, ebédelni, kinyitni egy aktát, hazajönni. Csak csinálom, mert muszáj, de nincs hozzá erőm. Ezek a dolgok nem fontosak. Imádom a munkámat, de se ez, se a suli, se a vizsgák nem az élet értelme. Van még esélyem megtalálni az életem értelmét?