Lassan-lassan a végére érünk az utolsó trimeszternek is. Mondanom sem kell, nem úgy képzeltük, hogy az első gyermekünk egy óriási világjárvány közepén fog születni, karanténban... Úgyhogy mindenkit, aki halasztja a babaprojektet - pedig egyébként már szeretné, legalábbis nem kizárt - csak bátorítani tudok: Nincs tökéletes időzítés!! Az életben sosem lesz olyan, hogy minden klappol, de ha mégis, akkor sem tudod kiszámítani, hogy mi lesz 9 hónappal később! Cserébe mindig lesz valahogy, és azt is meg fogjátok tudni oldani!
Nézem az embereket, hogy mennyire szenvednek az otthonüléstől, a bezártságtól. Mindig jókat mosolygok, hogy fel sem fogják igazán, hogy ha nekik lassan telik az idő, mennyire csiga tempóban halad egy mindenórás kismamának! Ráadásul a kisfiúnk akkor születik, amikor jönnek az enyhítések, tehát mi aztán karanténnal kezdjük a karantént! Ahogy az egyik szülészorvos mondta bátorításul, most a világ egyszerre éli át, hogy milyen újszülöttel otthon lévő anyukának lenni. :)
Olvastam, hogy "2020 egy rendkívüli szökőév: 29 napos februárral, 300 napos márciussal, és úgy nagyjából 5 éves áprilissal". Na, ha az utolsó trimeszterben járó kismama vagy, akkor ezt emeld négyzetre! Sosem telik el az utolsó pár hét... A 35. hét után megállt az idő. El sem tudom képzelni, hogy mit él át az, akinek túlhordása van, de az biztos, hogy mindannyian hősök!
Vannak olyan terhes tünetek, amikről nem írnak a jobbnál jobb irodalmak, és talán a barátnők sem mesélik el: Például észrevettem magamon, hogy nem erősségem a helyesírás, és rengeteg szóismétlést használok. Visszaolvasva borzasztó igénytelen, mintha nem is én lennék. Vagy ilyen az elbutulás. Drága barátosném 2018-ban várta az első gyermekét. Akkor még egy helyen dolgoztunk, egy irodában. Mindig is okos, ügyes volt, és fel nem foghattam, hogy mi ez a végtelen mértékű feledékenység, értetlenség, amit produkál. Naná, hogy nem értettem, mert sosem voltam a helyében. Na de most! A legegyszerűbb dolgokon is csak pislogok...
Mesélhetnék testi tünetekről is, de arról nem fogok :)
Amire még nem voltam felkészülve, hogy úgy be fog dagadni az ujjam, hogy 3 hónapja nem tudom hordani a gyűrűimet. Ez végtelenül fáj, most dobozban vannak, és csak nézegetem őket. Remélem szülés után nagyon hamar újra az ujjaimon lehetnek, ahol a helyük van!
Ami még nagy öröm volt az elmúlt héten: Elkészült a babaszoba, és kismama-fotózásunk is volt. A szobában szinte minden dekor a saját kezünk munkája, ez teszi igazán hangulatossá és különlegessé az egészet. Ráadásul családi csapatmunka volt: Anyukám függönyt varrt, Apukám és Ádám kifestette a falakat, utóbbi összerakta a bútorokat, és még a dekorból is kivette a részét! Nem hittem, hogy ezt mondom, de meg vagyok elégedve vele, és óriási boldogság belépni, egyszerűen imádok körülnézni!
A kismama fotózásunk pedig a betervezett stúdiós helyett itthon készült, házilag, telefonnal. Mindig is tudtam, hogy nem akarok csipkedémonná változni a kismama képeimen, az nem én lennék. Pontosan ilyen stílusú képek voltak az elképzeléseimben, mint amiket megalkottunk. Ráadásul ilyen velem még sosem volt: Az elkészült képek mindegyike tökéletes lett! Nem lett rossz kép, vagy olyan, ami nem sikerült, pedig nem kevés készült!
Nincs okom panaszkodásra, jól megvagyunk. A terhesség problémamentes. Ádám március közepe óta itthonról dolgozik, így szó szerint 0-24-ben együtt vagyunk, és nem veszekszünk! Sokan mondták már sokszor, hogy a baba nem ment meg egy rossz kapcsolatot, és akármilyen közhelyesen is hangzik ez, de maximálisan egyet értek! Egy terhes nő nagyon sok mindenben rá van szorulva a férje segítségére, egyszerűen nem tudtam volna egyedül végigcsinálni! Végtelenül hálás vagyok a férjemnek azért, amit végigcsinált az elmúlt időszakban értem, értünk! Azt hiszem, örök életünkre a felesége leszek, ha akarja, ha nem! :D (Eddig szerencsére akarja!)
