Itt a nyár és azon kapom magamat, hogy nem várom. Kiléptem a munkahelyemről, amit ma, az utolsó napom után nagyon is bánok. Főleg, ha azt nézem, hogy én még egyáltalán nem akartam elutazni, csak nem akartam, hogy a kapcsolatom megszakadjon. Na lányok, ilyet soha, hogy egy pasiért bármi biztosat feladtok, főleg, amit szeretettek! Úgysem értékelik...Mindig azzal vigasztalom magam, hogy amikor már eljött a "nagy utazás" nem fogom megbánni, és az lesz az eddigi legnagyobb kaland. Biztos jól sül majd el, feltéve, ha összejön...
Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetünk mi emberek ennyire érzéketlenek?? Annyira kevés emberrel találkozom, akiben látok empátiát a párja iránt. Sok embertől hallom: "jelentéktelen dolgokon tudunk összeveszni". Tök vicces mondat. Igazából nem is értem, hogy miért nem kérdeztem soha vissza, hogy ha olyan rohadtul jelentéktelen, akkor talán változtatni is lehet rajta, nem?? Nem, nem lehet. Mindig azok nem akarnak változást, akiknek "jelentéktelen". Ha jelentéktelen, miért nem veszíti el teljesen az értékét, miért jobb jelentéktelen dolgokba kapaszkodni, mint egy szakadék szélén kapaszkodó ember?? Miért nem vesszük észre, hogy ezzel valakit megbántunk, aki fontos lehetne. Miért a másik küzdjön, amikor számára szenvedést okozunk. Miért tűrjük el, hogy a kapcsolatunkból kialudjon a tűz, és a másik teljesen másodlagosnak érezze magát a "jelentéktelen" dolgaink mellett? Egyáltalán miért bántjuk egymást, amikor szerethetnénk is? Mi lenne akkor, ha mindenki azzal alakítana ki kapcsolatot, akit igazán szeret, akire vágyik, akinek a rabja, és a többi szerencsétlen, akik ezen kívül esnek, talán csalódnak, de esélyük nyílik megtalálni azt, aki vele fekszik, vele ébred, és a többi romantikus közhely, amit egy ilyen felsorolásba illik belerakni.
Annyi minden foglalkoztat, de leginkább az, hogy mi lesz velem, ha nyáron nem lesz se suli, se munka...Belehalok a semmittevésbe, vagy hogyan lesz??? Én nem vagyok az a típus, aki elviseli azt, hogy semmi dolga nincsen. Kezdek becsavarodni. Egy dal címe jut eszembe: Barátom, mondd merre vagy?? Igen, hol vannak a barátaim, és mikor fordult ilyen irányba az életem, hogy szombat este van, és én mit keresek itthon egyedül?? Ez régen nem így volt, nem is volt olyan szombat este, hogy itthon ültem volna. Én lettem teljesen antiszociális, vagy engem hagyott el mindenki??
Nem egy panaszáradatot terveztem írni, de így sikerült. Most ezek után írjam azt, hogy amúgy teljesen boldog vagyok?? Mert az lennék, csak történjen már valami...
Közben nézem az Eurovíziós dalfesztivált. Miért van ennyi lassú szám??? Ezt nem bírom... Esküszöm eddig az orosz nénik voltak a legjobbak. Természetesen a magyar srácok után :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése