Máté Péter: Hull az elsárgult levél

Tegnap megnéztük mamával és anyával az Egy darabot a szívemből c. musicalt. Maga a történet nyilván nem volt egy nagy durranás, de Máté Péter dalai annyira magával ragadják az embert...Főleg ez a dal:

Unom, és feladtam...

Eljutottam arra a szintre, hogy az elmúlt 1 évben kb. 40 évet öregedtem. Magányos és megkeseredett lettem. Teljesen egyedül vagyok. Ha hétvége van, és nem dolgozom, azon kapom magamat, hogy meg sem szólalok. Nincs kihez. Nincs társam, nincsenek barátaim. Nem vagyok ártatlan a helyzet kialakulásában, de ennyire vétkes sem.
Az életem abból áll, hogy bejárok dolgozni. Meg az egyetem. Meg a képzések. Hiába sikerült októberben a szakvizsga, semmiféle érzelmeket nem kelt bennem. Meglett és kész. Nem kell vele foglalkozni tovább. Sajnos az életemben még remény sincs, hogy valaha bármi is megváltozik. Minden marad ugyanúgy, sivárság, üresség. Csak vonszolom magam, várva a végét. Eddig azt mondtam magamnak, hogy legalább tudnám, hogy ez meddig fog tartani, meddig osszam be az erőmet, de nem, már ezen is túlvagyok. Egyre halkabban, egyre némábban szenvedek, lélekben már rég nem élek, csak az embereket megnyugtatja, hogy fizikailag még itt vagyok. Amilyen felszínes ez a világ, ez éppen elég is neki.
Nem köt le sem az olvasás, sem a hímzés, sem a filmek. Eltelt 1 év és telitődtem velük. Mindennel. Elég volt.

"Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak,
Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal"

Társ a bajban

Azt hiszem túlvállaltam magam erre az évre. Nemhogy a végét nem látom, de még az elejét se igazán. Elemészt a rengeteg minden, ahol meg kell majd felelni....Egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogy fogom mindezt kivitelezni, ráadásul egyszerre.

"Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnan jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle." (Halálsoron)



Társam a bajban, hol vagy már?

Olimpia

Hát a fociba úgy látszik későn csatlakoztam be, remélem ez nem lesz rossz ómen, hogy az olimpiába is csak ma néztem bele először. Ha néha szkeptikus is vagyok az élsporttal kapcsolatban, azért nagyon szurkolok ám a versenyzőinknek :) Úgyhogy ma be is dobtam egy sajtbureszt ;)

Szóval felvettek az ELTE-re. Nagyon boldog voltam. Mondjuk a maximális felvételi pontszámból azért sejtettem, hogy talán sikerült. Új elfoglaltság, új hobbi. Októberben szakvizsga, decemberben pedig ügyviteli vizsga. Nem fogok unatkozni. Vagyis, de. Ez az egész küzdelem, a sikeres felvételi, a szakmai elismerés (ha akad) nem ér semmit a világon, mert nem tudom kivel megosztani. Nincs mellettem senki, aki megerősítene, bátorítana. Teljesen egyedül szembemenni az élet által kreált kihívásokkal pedig majdhogynem lehetetlen. Nincs miért felkelni reggel, bemenni dolgozni, ebédelni, kinyitni egy aktát, hazajönni. Csak csinálom, mert muszáj, de nincs hozzá erőm. Ezek a dolgok nem fontosak. Imádom a munkámat, de se ez, se a suli, se a vizsgák nem az élet értelme. Van még esélyem megtalálni az életem értelmét?

Gondolatok a magyar-belga meccs előtt

Bevallom őszintén, talán én voltam az egyetlen ember, aki nem örült annak, hogy kijutottunk az EB-re. Láttam magam előtt, hogy ez mennyibe fog kerülni az államnak. Ha jól szerepelünk azért épülnek stadionok, ha nem, akkor pedig azért...
Aztán jött az osztrákok elleni meccs. Mondom oké, engem még mindig nem érdekel a foci, de akkor is sokba fog ez nekem kerülni az adóforintjaimból. Meg jajj, ez ömlik a facebookról feeling.
Aztán jött Izland, Portugália. Elgondolkodtam, mi van ebben az országban??? Mindenki szurkol??? Mindenki piros-fehér-zöld nagymagyar??? Mondom ne, nekem ez nem tetszik. Apró közösségünk, akik magyarok az év minden napján hirtelen hatalmasra bővült? Már nem ciki vagy szélsőséges a nemzeti szín? Ja, hogy a kocsmában azért még mindig nem állnak fel a Himnusz alatt, értem. Sok minden nem változott. Aztán kérek időpontot koponya MR-re, és jövő év januárra kaptam. Mondom oké, én megpusztulok, de a focira van pénz. Különben is, mi a vizes sportokban vagyunk a császárok, én rájuk vagyok büszke.
DE!!! Mindezen aggodalmaimat félretéve, ez a hangulat, ami jelenleg az országban uralkodik, kellett nekünk, mint egy falat kenyér. Senkinek nem nőtt a fizetése, nem csökkent a munkaideje, nem kaptunk adókedvezményt, nem lett könnyebb az élet. Azonban együtt szurkolunk. Nagy társaságok kivetítők előtt, családok ülnek a TV előtt. Közösség-formáló ereje van. Hiába lázadok, el kell fogadnom, hogy ekkora sikert csak a foci tud elérni, más sport nem. Lazaság és izgalom van. Bárcsak ilyen lenne minden egyes napunk ebben az országban.
Éppen ezért kedves Belgium, kérlek, kérlek, ennek az országnak nagy szüksége van a továbbjutásra. Sosem fogjátok megérteni (kívánom, hogy ne is kelljen), hogy milyen viszonyok uralkodnak nálunk. A közös szurkolás azonban teremtett pár békés hetet. Fel sem lehet idézni, mikor volt itthon ennyire jó hangulat utoljára. Ugyanis van hangulat az országban!!!! Erre vártunk. Akarjuk tovább...És ugyebár, ha Isten velünk, ki ellenünk?

Az éjjel soha nem érhet véget, varázsolj nekünk valami szépet!!!!
(Na vajon mi az agymosás, ha nem az, hogy rengeteg B közép huligánnak megmondani, hogy szabad akaratodból mostantól Soho Party-t fogsz énekelni kifulladásig :D)

A búcsú

"Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy." (P.C.)

https://www.youtube.com/watch?v=enVatem9KyQ

Célok

2 hét múlva felvételi, szurkoljatok!
Ősszel közigazgatási szakvizsga és ügyviteli vizsga. Szurkoljatok!

Boldog buldog

Pár éve Siófok felé utaztam vonattal. Székesfehérváron egy férfi szállt fel. Ha nem kezdtünk volna beszélgetésbe, akkor is megmondtam volna, hogy Texasból jött. Olyan igazi farmer a Dallasból. Amikor már szálltam le, átadta a névjegykártyáját, és meglepődtem, hogy az e-mail címe egy magyar szó: boldog@. Vissza is kérdeztem, hogy tudja-e, hogy ez egy magyar szó, és tudja-e a jelentését. Ő pedig elmesélte, hogy a feleségével kb. 30 éve már jártak Magyarországon. Akkor ismerték meg a happy szó magyar változatát, és nagyon megtetszett nekik, mert akkoriban éppen egy buldog fajtájú kutyájuk volt, és tetszett nekik a hasonlóság. Majd hozzátette, hogy és nem utolsó sorban, ezen az utazáson nagyon boldogok voltak. A felesége találkozásunk előtt halt meg.
Ahogy az lenni szokott, én leszálltam, ő ment tovább Keszthelyre. Elmondta, hogy bebarangolja a helyeket, ahol anno a feleségével jártak. Nagyon meghatódtam a jelenettől, hogy ez a picike magyar szócska így megmaradt egy férfiben, és amikor az ember mindenféle érzelem nélkül létrehoz egy e-mail fiókot, ő a feleségére gondolt, és arra, hogy boldogok voltak.

Coming out

Úgy látszik, most azt a korszakot éljük, amikor menő lett előhozakodni szexuális bűncselekményekkel. Ami igazán felháborító, hogy természetesen csak elévülés után. Egyházi személy, sportedző, politikus. A társadalom pedig nem tör pálcát, nem azt mondja, hogy micsoda egy alak, hogy lehet ilyet tenni, hanem elkezdjük felmenteni. "Micsoda bátorság, hogy felvállalta, már olyan régen volt". Hát az agyam eldobom. Nem azt vállalta fel, hogy meleg (amivel semmi baj nincs), hanem azt vállalta fel, hogy gyerekek vagy magatehetetlen nők ellen követtek el erőszakot. Ezért nem taps és elismerés, hanem megvetés jár.
Komolyan bárki is azt gondolja, hogy egy nő csoportos megerőszakolásáért 20 hónap a börtönben az egy büntetés? Az nem büntetés, az egy vicc. Hatalmas baj, hogy a büntetés mértéke nincs összhangban azzal, amilyen törést okoznak egy molesztált gyereknek vagy egy nőnek. Nem vizsgálják megfelelően a lelki betegek, depressziósok, promiszkuitásba menekülőket, vagy rosszabb esetben öngyilkosokat. Leginkább pedig azon nem gondolkodunk el soha, hogy hogy fognak ezek a gyerekek és nők normális, működő párkapcsolatot kialakítani? Egy egész életre rányomja a bélyegét, ha valakivel ez az erőszak megtörténik. Ahhoz képest ez a 2-3 év, amiket mostanában osztogatnak, egy jutalom.

Minden zárva

Elgondolkodtató, hogy miért nincs nyitva vasárnap a bank, az okmányiroda, a patika. Még a kórházakban is csak ügyelet van. Ja, hogy a hétvége pihenőnap? Nem érdekel, én márpedig akkor akarok intézni mindent. Úgyhogy szerintem gyűjtsünk aláírást, hogy mindezek legyenek nyitva, legalább reggel 7-től este 8-ig. De talán tovább. Nem is tudom, legyen inkább minden non-stop. Úgyse érdekel más, csak a saját kényelmem.

Belegondoltunk már abba, hogy azért, mert a fél órás bevásárlását valaki mindenféleképpen vasárnap akarja lebonyolítani, ahhoz rengeteg embernek 8 órát (alaphangon és jó esetben) dolgoznia kell? Végülis mondhatjuk, magyarázhatjuk magunknak, hogy hát kereskedelmi dolgozó, vállalta. Dehogy vállalta...Rengeteg embert ismerek, aki kereskedelemben dolgozik, és biztosan állíthatom, hogy egyiknek sem ez volt az álma, hogy pénztáros legyen. Egyszerűen így hozta a szükség. A SZÜKSÉG. Nem látok az emberek fejébe. Az egyik ember munkakörülményei miatt, meg hogy csak 22 órát töltsön a VÁLASZTOTT melójával egy héten, azért képesek kockás ingbe bújni, míg a másikat simán arcátlanul beküldenénk vasárnap is dolgozni. Negyed annyi pénzért. Persze, mondhatnánk magunknak, hogy hát miért nem tanult, volt rá lehetősége. Honnan tudjuk, hogy tényleg volt? Ha mindenki agysebésznek tanulna, akkor a társadalom nagyon rövid időn belül kihalna. Amikor kereskedelemben dolgoztam, 15 órás voltam (suli melletti munka). Aztán elkerültem a hivatalhoz, heti 40 óra, hétfőtől péntekig, reggel 8-tól 16:30-ig. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem bírok mit kezdeni a sok szabadidőmmel. Aki soha életében nem dolgozott kereskedelemben, az el sem tudja képzelni, hogy mennyire leszívja az embert, hogy gyakorlatilag soha nincs két egybefüggő napja (törvény ide vagy oda). A karácsonyi 40 órás munkahétről ne is beszéljünk, mert egyszerűen az volt az érzésem, hogy decemberben ki sem jöttem az üzletből. Pedig hát biztos kijöttem, mert 5 napot dolgoztam, de 1 szabadnap arra sem elég, hogy az agyad kikattanjon a helyéről. Egyik ismerősöm elmondta, hogy amikor még vasárnap nyitva volt az Auchan, a férjével volt, hogy hetekig nem látták egymást, szinte csak a szabadság alatt. Náluk még az sincs, hogy hazaérnek 5-kor és nagyon örülnek egymásnak. Viszont most látja a férjét, tudja, hogy van egy nap fixen a héten, amikor tervezhet, unokázhat. Azért a hipermarketek reggel 6-tól este 10-ig nyitva vannak, hétfőtől szombatig, tehát 96 órát egy héten. Itt nem arról van szó, hogy valami hipernagy hatalom (amit jelenleg kormánynak hívnak) úgy döntött, hogy bekorlátozza az emberek szabadidejét, hanem arról van szó, hogy egy óriási rétegnek, mert igen, nagyon sokan dolgoznak a kereskedelemben, VÉGRE VALAHÁRA kicsit javítottak a munkafeltételein. Arról nem is beszélve, hogy 100-ból 98 ember vasárnap csak szájat tátani megy oda. Szenvedtem, de nekem ott volt a vigasz, hogy én pénzért vagyok ott vasárnap, ő ingyen. De nem volt az a pénz (kereskedelemben meg nincs is), amiért megérje ott állni vasárnap. Rengeteg ember vásárlóként átmegy tajparasztba. Hiszen ő annyira menő már, végülis kitartott nő lett belőle (micsoda érdem), hogy megteheti, hogy szó szerint csicskáztatja az eladót. Nemhogy nem köszön, ha belép, de még csak vissza sem köszön. Alig volt ember, aki úgy szólított meg, hogy "elnézést, segítséget szeretnék kérni", felejtsd el. Minden köszönés nélkül odalép: "én egy kék láncot keresnék." Most képzeljétek el, ha mondtam volna, hogy rendben, sok sikert. Vagy amikor már nagyon kellett mosdóba mennem, és végre zárom be az üzletet, erre beugrik valaki a félig csukott ajtón és azt mondja: "haha, már bent vagyok", aztán képes volt 47 percig nézelődni, és semmit sem vásárolni. Én közben a kínok kínját éltem át. Értem én, hogy ne korlátozzák be a szabadidőt, de nem robotok ülnek a pénztárakban, nem robotok pakolnak utánunk, és nem robotok takarítanak. A fenti intézmények sincsenek nyitva, mégis megoldjuk, és soha eszünkbe sem jutott vasárnap személyit készíttetni.
Ja igen, és ne felejtsük el, hogy vasárnapi pótlékot nem kötelező adni. Nem túl kellemes felállni a vasárnapi ebéd mellől és elindulni dolgozni. Vagy reggel, amikor az egész családod otthon van, te meg indulsz a jófélék közé. Az a legnagyobb probléma, hogy olyan emberek fognak dönteni a boltzárról, akik nyilvánvalóan nem dolgoznak, vagy soha nem is dolgoztak vasárnap. Esetleg ha mégis, akkor megfelelő fizetésért.

A legnagyobb tanulság pedig az elmúlt 1 év vasárnapi zárvatartásából, hogy bár zárva voltak, senki sem halt éhen. Mindenki meg tudott venni mindent, amit csak akart.
Csak egy pillanatra mérlegeljünk annyit, hogy a kényelem valóban felül írja-e más, rendkívül szégyenteljesen fizetett emberek munkakörülményeit. Akarunk-e még rosszabb feltételeket a kereskedelmi dolgozóknak.

U.i.: Rám is sokszor rámtör a vásárolhatnék vasárnap, de csak amióta nem lehet. Addig eszembe sem jutott. Szerintem ezzel nem én vagyok az egyetlen.

Európa

"Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban."

Megvilágosodás

Nehéz elfogadni, hogy a valóság sokkal sokkal gúnyosabb, mint amit eddig hittem. Rájöttem sok mindenre, és hirtelen összeállt a kép, minden logikusabb lett, és sok mindent felfogtam, hogy mi miért történt úgy. Istenem, meddig lettem volna még képes magamnak hazudni? Reménykedtem? Dehogyis, teljesen vak voltam...
Azt hiszem innen már se előre, se hátra, csak lefelé...

Márciusi -mester- fagyok

Hát elvileg eltelt a tél is, gyakorlatilag még mindig meg kell fagyni. Sajnos nagyon sok minden történt, ami szomorúvá tett, meg persze sok minden, ami vidámmá.
Na de nem akarok panaszkodni. A lényeg, hogy beadtam a jelentkezést mesterképzésre. Csak legyen már minél magasabb az iskolai végzettségem, főleg, ha olyat tanulhatok, ami érdekel. Ősszel pedig vizsgáznom kell. Azt hiszem, sűrű lesz ez az év, már ami a tanulást illeti. Nagyon remélem, hogy sikerül bejutni, és elvégezni azt. Szurkoljatok!

Új év, új kezdetek

Azért le kell szögezni, 2015. egy jó év volt. Ez vitathatatlan, azonban az embernek mindig a többre és a jobbra kell törekedni, úgyhogy mint ahogy minden évtől, 2016-tól is azt várom, hogy legyen még jobb, mint az előző. Ráadásul idén szökőév lesz, egy nappal több lesz megvalósítani az álmunkat. :)

Az új hobbim pedig a hímzés lett. Amikor kb. 8 éves voltam, kaptam nagymamámtól egy terítőt, amit ő már elkezdett. Na hát így 25 éves koromra sikerült is befejezni. Mondjuk megnyugodtam, mert amikor levittem mamámnak a kész művet, bevallotta, hogy ő még a születésem előtt kezdte meg. Szóval a lassúság ugyan családban marad, de legalább szórakoztat. :)