Mindennapi hősök

Ma munka után megvártam anyát, hogy együtt vásároljunk be és együtt menjünk haza. A cuccaimat az üzletben hagytam, és amikor mentünk visszafelé, látjuk, hogy egy kislány nagyon keservesen sír. Egyből odaléptem, megszólítottam: "nincs meg anya?" Bizony igazam lett, úgyhogy beszaladtam, hívtam a diszpécsert. Közben anya a padon megnyugtatta, és az anyuka is előbb meglett, mint ahogy a biztonsági őrök odaértek. Az anyuka 4 másik egész kicsi gyerekkel kereste. Én jót mosolyogtam rajta, mert tudom, hogy hogy van ez a nagycsaládban. Valaki mindig elveszik. Sajnos ezen sokan nem nevetnek, hanem hozzávágják, hogy minek annyi gyerek. Pedig mindenkinek szíve joga ezt eldönteni. A lényeg, hogy Luca megtalálta az anyukáját, mi meg egy pillanatra hősöknek érezhettük magunkat anyuval.

Hogyan is halt meg József Attila?

Ahogy egyre többet járok vonattal, és nézem ezeket a régi kék vonatokat, mindig az jut eszembe: milyen magas kerekük van! Akár el is lehetne alatta feküdni, a vonat még csak hozzánk se érne. A két vagon között pedig néhány másodpercig tartana átmászni. Innen jött tehát a gondolat, hogy hogy lehet az, hogy egyik legnagyobb költőnk mégis ilyenfajta baleset áldozata lett? Tehát meghánytam-vetettem a dolgot:
1. A vonat a Balatonszárszói megállóban állt, tehát nem indulhatott el annyira gyorsan.
2. Vajon a vonat minden jelzés nélkül elindult?
3. Az akkori rendszernek miért volt jobb öngyilkosságnak álcázni egy balesetet?

Szerény irodalmi tudásom számtalan kérdést vet fel bennem. Ha József Attila nyíltan baloldali volt, akkor miért szolgálta a hatalom hasznát, hogy öngyilkosságnak álcázzák a halálát? Így kelthette a rendszerből kiábrándult költő látszatát is. Aztán ott vannak a gyermekkori traumák, a viszonzatlan szerelmek, és a Szabad ötletek jegyzéke. Egy teljesen épp elméjű ember nem ír ilyet. Amiken ő átment, nekem már a fele is bőven elég lett volna ahhoz, hogy a vonat előtt végezzem.

Mindent összevetve, fordítva logikusabb lenne: A rendszer elterjeszti, hogy vonatbaleset áldozata lett. Aztán az új, "megváltó" rendszer pedig lerántja a leplet, hogy valójában tele volt lelki problémákkal, és öngyilkos lett, és különben is, hogy az előző rendszer annyira rossz volt, hogy többen is inkább végeztek magukkal.

Szigliget

Bár tavaly nem voltam, idén viszont annál jobban sikerült a szigligeti kiruccanásunk. Egyedül azt sajnáltam, hogy egyrészt túl jó időnk nem volt, másrészt, hogy nem maradhattam végig. Először kicsit tartottam tőle, hogy vajon hogy fogom bírni, milyen lesz, de sokkal jobban éreztem magam, mint azt gondoltam.

Hazafele a vonatozást viszont nagyon élveztem. Egészen közel mentünk a parthoz, és nagyon sok városhoz köthető emlékem. A jó öreg Balatonakali, hát aki nem volt Gádoros, annak kár is magyarázni. Utólag nagyon bánom, hogy csak kétszer voltam, pedig milyen jó is volt!
Aztán Balatonfüred. Többször is nyaraltunk itt, és mindig nagyon élveztük. Strandolás, esti séta, kirándulások....
Meg aztán, ahova csak kirándulni mentünk: Tihany, Zánka, Badacsony, Tapolca, meg aztán Balatonkenese, ahol először vagy éppen utoljára pillantjuk meg a Magyar tengert :)


Mivel Badacsonyban 1 nappal korábban van a tűzijáték, így a budapestit tévében megnéztük. Nekem nagyon tetszett, nem lenne ez a nap ugyanolyan, ha spórolni akarnánk rajta. Utána megnéztük az István, a királyt, Alföldi rendezésében. Nem vagyok az a fajta, akinek csak az eredeti felállás tetszik, de azért ez tényleg gyenge volt...

Sokat társasoztunk, amit szintén nagyon élveztünk, mondjuk én Activityben brillíroztam, azt hiszem, a többiek soha többet nem fognak velem játszani :)

Az aranyköpés:
F: Mi a csokoládé?
P: Édesség!
F: Mi van a sarkon?
P: Bolt!
F: Mondd egybe!
P: Cukrászda!

Valamint egy dal, ami a "nagy sláger" volt Szigligeten, tehát mostmár megtudtam, hogy ez egy híres szám, csak a mi társasunk volt tudatlan.
http://www.youtube.com/watch?v=WInepUIXsIU

Egy igazán elhivatott ember

Pár évvel ezelőtt, amikor hosszabb időt a nagynénémnél Luxemburgban töltöttem történt ugyanis, hogy a főnökét áthelyezték másik részlegre. Ennek okán a saját házában tartott egy kis kerti mulatozást. A kollégák megtudakolták, hogy cseresznyefa-csemete lenne a legjobb ajándék számára, hiszen fát akar ültetni. Na Sybill és én beugrottunk a rendkívül tágas Opel Corsa-ba, és elmentünk egy faiskolába. Ki is választottuk a két szép facsemetét, már meg is vettük volna, amikor akadályba ütköztünk. Az eladó hölgy ugyanis közölte, hogy nem fogja eladni nekünk a cseresznyéket, mert azokat nem most kell elültetni, és mi úgysem fogunk rá hallgatni, és akkor a fa elpusztul. Abszolút kötötte az ebet a karóhoz, és nem volt hajlandó eladni. Pedig, ha belegondolunk, teljesen mindegy neki, hogy onnantól, hogy eladta mi történik a fával, azonban a növények iránti szeretete fontosabb volt. Hosszas kérlelés, ígérgetés után végül nagy nehezen eladta nekünk a csemetéket. Mivel kertész műveli a kertet, remélem, hogy az ígéretünk tényleg be lett tartva, és akkor még nem is említettem, hogy mekkora mutatvány volt elhozni őket a fent említett gépkocsiban :)

Könyvek a közelmúltból

Ahogy már egyszer régen ígértem, ajánlok (vagy nem ajánlok) pár könyvet, amiket a közelmúltban olvastam.

Sheila Hocken - Emma és én
Karácsony előtt megakadt a szemem a könyvesboltban ezen a köteten. Két ok miatt vonzott rettenetesen: A kedvenc nevem az Emma, Emma pedig egy labrador. Hogy miért imádom a labradorokat, arra van egy 30 kg-os, zsemle színű indokom. Tehát a főhősünk egy vak lány, aki életében először kap vakvezető kutyát. A könyv egy nagyon jól szerkesztett, mindig a lényegre térő alkotás, amiben megismerhetjük, hogy milyen a kiképzés, hogyan lehet sminkelni magunkat és a körmünket festeni vakon, és hogyan lesz a könyv vége mégis boldog? Bátorság, akarat, barátság, és szerelem is átszövi a történetet. :)

Singer Magdolna - Áldatlan állapot
Talán nem mindenki vevő az ilyen dolgokra, de nekem borzasztóan tetszett a könyv, és egy életre el is bizonytalanított. A könyv a fejlődési rendellenséggel foglalkozik, melyek még a terhesség alatt kiderülnek - egyeseknél. Ilyenkor jön a nagy kérdés: Elvetetni vagy megtartani? Mind a kettőhöz bátorság kell, anyák, nőgyógyászok, szociális munkás is elmesél egy-egy történetet. Személy szerint, számomra megosztóak voltak a történetek, hiszen a legtöbbel együtt sírtam, míg másokon felháborodtam. A témához hozzászól Geréb Ágnes is, akiben kellemeset csalódtam. A legszomorúbb azonban az volt, hogy az egyik történetben, ahol egy Down-szindrómás kisfiú született a családba 7. gyermekként, felfedeztem, hogy én ezzel a családdal együtt nyaraltam régen. Peti akkor 7 hónapos volt, én 11 éves, és megengedték, hogy megfogjam. Mivel imádom a gyerekeket, ez nekem nagy élmény volt. Akkor még csak hárman voltunk testvérek, és pár év múlva teljesen véletlenül találkoztunk velük Erdélyben. Mi akkor mosolyogva mondtuk, hogy bizony mi már 4-en vagyunk, ők akkor már 8-an voltak testvérek. A szörnyű a történetben az volt, hogy ez a gyönyörű kisfiú, akit a karomban tartottam, megtudtam a könyvből, hogy 3 évesen meghalt. Annyira, de annyira szomorú voltam. Vesz az ember egy könyvet, és rátalál egy régi ismerősre, aki meghalt.
A szomorú történetektől eltekintve mindenkinek ajánlom, aki kicsit is érzékeny a fogyatékosok élete iránt, vagy aki gondolkozott már azon, hogy mit tenne, ha beteg baba fejlődne a testében. Én már tudom :)

Rhonda Byrne - A Titok
Na ezt soha, senkinek eszébe ne jusson elolvasni. Komolyan! Nagyjából fél oldalban az egész történetet meg lehetett volna írni, és abban részletesen benne lenne minden. A többi olyan, mint néhány ihlettelen beadandóm: önismétlő, unalmas, rizsázás. Az írónőnek volt esze, mert sok buta ember (mint én) megvette ezt a rendkívül amatőr stílusban íródott szemfényvesztő valamit, és írt még ugyanerről vagy három könyvet. Tehát amikor elkezdte bizonygatni, hogy ha erősen akarom, akkor a szemem magától is megjavul, vagy ha jól koncentrálok ötösöm lesz a lottón, azt hittem, kihajítom az egészet. Persze, aki gondolja olvassa el, de időpazarlás...

Lackfi János - Milyenek a magyarok?
Azt hittem, hogy most aztán magamba szívok némi nemzeti öntudatot, humoros formában. Hát ez inkább ironikus volt, "tipikus magyar mentalitás" szerint. Volt benne egy két jó gondolat, meg néhány érdekes történet, ami tetszett. Mindezt összevetve, mint a filmeknél, olyan "egyszerelolvasós".

Nyáry Krisztián - Így szerettek ők
Megint csak egy könyv, amiben csak a lényeg van. Így szerettek az irodalmi nagyok. Annyi minden "bulvár" volt benne, amiről az irodalom órákon nem esett szó. Egyszerűen imádtam. Volt tragikus és komikus szerelmi történet, volt aki házasodott, vagy elvált, félreléptek, és hűek voltak, meg persze olyan is, aki élete végéig csak remélt...Ahogy az életben, nekik sem ment egyszerűen, de a néhány kivétel mindig erősít minden szabályt, és azt a hitet, hogy létezik igaz és örök szerelem, de nem mindannyian találjuk meg.
Egyébként ezeket az irományokat bárki elolvashatja ingyen a facebookon is, érdemes követni a szerzőt.

Csernus Imre - A Nő
Hasonló nézeteket vallok sok mindenben, azonban a dolgokat szerintem nem lehet ennyire leegyszerűsíteni, és általánosítani. Amióta ezt a könyvet olvasom, már elolvastam néhány másikat, mert egyszerűen nehezen veszem rá magam a folytatásra. Egy ideig nagyon élvezhető, aztán a magyarázó stílus unalmas, végül pedig idegesítő válik. Egyébként jó gondolatok vannak benne, csak némi stílushiba beleszólt ezek élvezhetőségébe.

Louisa May Alcott - Kisasszonyok
Rachel kedvenc könyve a Jóbarátokban. Gyorsan megrendeltem az interneten, azonban gyanús volt, hogy olyan kevésnek tűnik árban is, és oldalszámban is. Úgyhogy elmentem érte az átvevő pontra, ahol a kezembe kaptam egy gyönyörű szép mesekönyvet. Mivel szép a borítója, meg szép rajzok vannak benne, és mert nem akartam leégetni magamat, hogy ilyen béna vagyok, elhoztam. Végülis szép volt így is, filmben mondjuk szívesebben megnézném.

Majd ha bővül még a lista, írok még, mert nagyon szeretem az ilyen könyves élménybeszámolókat, írok majd egy filmeset is egyik nap. Meg persze lelkesen gyűjtögetem azokat a dolgokat, amikhez már öreg vagyok. :)

Újra világbajnokok vagyunk :)

Tudom, már mindenki régen elfelejtette, de nem nagyon voltam gépközelben, telefonról pedig nem akartam ide írni. Tehát gratulálok a vízilabdás fiúk sikerének, én nagyon bíztam bennük, tudtam, hogy ez az olimpiai 5. helyezés, bár nagyon szép, de mégsem a mi helyünk a ranglistán. Úgyhogy fiúk csak így tovább, és okozzatok még nekünk sok boldog percet!!

A héten pedig Horvátországban jártam. Emlékszem, a középiskolában egyszer azt kérdezte a földrajz tanárnő: "Gondolom mindenki járt már Horvátországban, ugye?" Ezt persze legalább olyan könnyedén, mintha csak a Balatonról lenne szó. Na mondanom sem kell, a fél osztály még nem járt. Én sem, de ez nem is érdekelt soha, mert sokkal szebb tengerpartokon voltam. Viszont most nem a tenger volt az úticél, hanem a Plitvicei tavak. Mikor keresztanyám kérdezte, hogy van-e kedvem jönni, először még nem is hallottam róla, aztán megnéztem a képeket, és csak csodálkoztam, hogy ilyen gyönyörű hely van a szomszédoknál. A tónak valami leírhatatlan színe van, és az egész olyan átlátszó, hogy átlátszóbb már nem is lehetne. Iszonyú meleg volt, nagyon sokat kellett sétálni, és nagyon nagyon sokan voltak, de mindezek ellenére, aki mégis a horvátok felé veszi az irányt, ne hagyja ki a tavakat. Hazafelé pedig tettünk egy "kisebb" kitérőt a tenger felé. Az is fantasztikus látvány volt, bár kerestem a km hosszú, homokos tengerpartot, de nem találtam. Idő és legfőképpen pénz hiányában, csupán egy másfél napos kirándulást tettük, de jól sikerült. :)

Ui.: Mint mondani szoktam, a leglátványosabb sport a férfi vízilabda. Fiúk! Ne öltözzetek fel sosem....;)