"Nem követelem meg, hogy az egész világ boruljon gyászba, ha én tudathasadt, depressziós, undok béka vagyok, de ilyenkor azért a minimumra kéne csökkenteni az örömködést, házasodást, kamatyolást. Illendőségből és tapintatból."
(Vavyan Fable)
Egyébként elmondanám, hogy boldoggá tesz, hogy idén ennyi ismerősöm úgy gondolta, hogy beadja a derekát. Komolyan. Csak ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon ők miért tartanak már ott, én meg miért csak itt. Még csak féltékeny sem vagyok, csak amikor a barátnőim esküvőjét tervezzük, ruhákat és díszítő elemeket nézünk, meg amikor a zöld koszorúslány, nem pedig a fehér menyasszonyi ruhámban ülök, eszembe jut, hogy te jó ég, hol van még az én nagy napom? Nemhogy az esküvőm, de a lánykérés, meg úgy egyáltalán a kapcsolatba kerülés. Hány borzasztó randin kell még átesnem, és vajon még hány szakítás lesz az életemben, mire megtalálom az igazit. Azonban januárban kijelentettem, hogy én már innentől kezdve csak az igazival állok szóba. Na ez annyira jól sikerült, hogy azóta szóba sem áll velem senki ismerkedési szándékkal. Viszont még mindig azt mondom, hogy nekem már csak a nagy Ő kell, senki más.
Erre a számra véletlenül kattintottam, de egyből a kedvenceim közé lépett elő:
https://www.youtube.com/watch?v=d5bSszkK1io
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése