Menyasszony lettem!

Igazán nem gondoltam volna, de eljött ez is! Jövőre férjhez megyek!

Sokféle neveknek magyarázatja

Abba a nem túl szerencsés korba léptem, amikor nyaranta - esküvő-szezonban - a női ismerőseim fele lecserélődik a közösségi portálon. Mármint böngészem az üzenőfalat és fogalmam sincs, hogy ki az a Kovács Éva, és mit keres az ismerőseim között. Az adatlapra kattintva rögtön rájövök, hogy Kovács Éva tulajdonképpen Szabó Éva, csak hát férjhez ment és hát na, az ember mégsem maradhat ugyanaz a személy, ha már ilyen nagylány lett.
Szóval azt veszem észre, hogy nagyon divatossá vált a friss házas nők körében a vezetéknév csere. Az én kérdésem az, hogy miééééért??? Most őszintén, mi értelme van, hogy valaki lecseréli a családnevét, amikor ebből még csak ki sem derül, hogy házas? Ráadásul az ismeretlen emberek számára - akik felé egyébként értelmet nyert az "asszonynév" viselése - bizonytalanságot kelt, hogy az előtte álló férfi és nő vajon testvérek vagy házasok...
Tudom, hogy vannak olyan nők, akiknek az apjuk nem volt jelen az életükben, vagy ha volt is, abban nem volt köszönet. Ezekben az esetekben teljesen megértem a névváltoztatást. Azonban rengeteg képet látok, ahol a menyasszony vígan ropja a táncot az esküvőn az édesapjával, és az jár a fejemben, hogy hát akkor mi bajod a neveddel, ha az apáddal semmi?
Szóval Kovács Éva (sz. Szabó Éva) akár Kovács Sándorné is lehetne, mert kb. ugyanolyan nehéz beazonosítani, hogy kiről is van szó. Aki meg pont azt keresi, hogy ne lehessen azonosítani, nekik üzenem, hogy az ismerőseid úgyis tudják, az idegeneket pedig nem érdekli, hogy mi a háttered. Szóval el szoktam azon gondolkodni, hogy vajon azok a nők készen állnak-e a házasságra, akiknek még rendes identitás-tudatuk sincs...Elvégre a születésnapjukat sem fogják a férjükén tartani.

Mai modern házasságokban egyáltalán nem tartom szükségesnek a házassági névviselés semmilyen formáját. Iszonyatos macera ezt mindenhol elintézni, és úgyis kibukik, hogy valahol a régi név maradt. A férj iránti tisztelet pedig egyáltalán nem abból fakad, hogy mi van a személyinkbe írva! Mai felfogás szerint a házasság csak egy darab papír, ami eléggé ellentétben áll ezzel a rengeteg név-cserével...

Ha már mindenképpen családhoz tartozást szeretnék majd egyszer a nevemmel kifejezni, az biztos, hogy a kötőjeles megoldást választom. Feltéve, hogy a névváltoztatási procedúrát lesz kedvem elintézni, meg hogy szívesen viselném-e. Nagyon tetszik az a gondolat, hogy így életem két legfontosabb férfijának nevét viselhetem, és látszik, hogy kinek vagyok a felesége, és kinek a testvére vagy a lánya. No meg a későbbiekben az is kiderül, hogy mégiscsak házasságba született a gyermek, ami úgy gondolom, manapság egyáltalán nem fontos, de előnyös.

U.I.: Válás után pedig nem kell a mű-méltóság, mely szerint "jól van ez már így". Nem, nincs jól. Ha nem vagy a felesége, ne viseld a nevét, ilyen egyszerű. Egy nőnek legyen igazi méltósága, és ne fejezzen ki összetartozást olyan férfival, akihez már nem köti semmi.

Új bejegyzés

Nos, mivel ezer éve nem írtam, így nem is tudnék más címet adni, mint hogy új bejegyzés.

A hímzésen túl most azzal foglalatoskodom, hogy benépesítettem a lakást virággal. Főleg az erkélyen vannak a legtöbben, de gyönyörűek. Remélem sikerül jól nevelni őket, hogy minél több és szebb szirom legyen körülöttünk :)

Amivel pedig a leginkább foglalkozom, az a szakdolgozat. Szerencsére már az utolsó simításokat végzem rajta, így hamarosan fellélegezhetek. Ha pedig leadtam, nincs más dolgom, mint az államvizsgára való felkészülés.

Na de vannak tervek utána is. Először is, meg szeretnék tanulni horgolni. Szeptembertől pedig újra tanulni, de most nem főiskolán, hanem tanfolyamon. Erre konkrét tervek vannak, de ez legyen titok.


Decemberben meghalt a nagypapám. Nagyon szeretettem, és kimondhatatlanul hiányzik. Furcsa az élet nélküle. Most nagymamámban próbálom a lelket tartani, hol több, hol kevesebb sikerrel. Elmondása szerint 55 év után elszakadni valakitől, olyan, mintha az ember testének felét levágnák.
Papa után két héttel meghalt az öccse, Pista is. Hihetetlen volt ez a két tragédia egyszerre, még fel sem fogtuk az egyiket, még el sem temettük, már jött az újabb csapás. Máig emészthetetlen. Budavári fiúk, nagyon hiányoztok!

Újra elkezdtem nézni a Jóbarátokat! Még mindig ugyanolyan, mintha először látnám :)

Helyreigazítás

Szóval, a bőbeszédűség igénye nélkül, de igenis lehet társat találni az interneten :) Szó szerint, TÁRSAT.

Mindezek után az a nagy harci helyzet, hogy elköltöztem. Jelenleg Szigetszentmiklós lakosságának idegrendszerét és közúti reflexeit teszem próbára. Szó szerint, mert autót is vettem. Először nagyon nem akartam Toyotát (piszkos anyagiak...), de hagytam magam rábeszélni. Egyszerűen imádom ezt az autót. Hihetetlenül könnyű vezetni, és minden pontosan ott van, ahol kell. Lehet, hogy márkahű leszek??

Nem volt könnyű lépés elköltözni. Abban a házban szinte nyomom sem maradt...Viszont azóta teljesen nyugodt az idegrendszerem.

Ja, és van végre (?) fogszabályzóm. Hogy milyen? Nagyon, nagyon rossz. 1 hét elteltével végre tudok rágni. Harapni még mindig nem. Puhát sem. Az első 4-5 napban csak pépes ételt tudtam enni. Állítólag fogytam is. Hát nem tudom. Mondjuk volt miből.

Szóval ezek vannak. Újrakezdődött a suli is. Ezen kívül minden csupa újdonság és boldogság :)

Szerdán pedig az útirány: Milánó. Régi vágyam volt egynapos kirándulást csapni, gyakorlatilag bárhol. Most végre teljesül, hajnalban megyünk, éjszaka jövünk :)

Ha az ember az interneten keres társat...

A korrektség jegyében:
TISZTELET A KIVÉTELNEK.
Lelkes társkeresőzőktől is elnézést. Továbbra is megingathatatlanul hiszek abban, hogy életem párjával az utunk majd keresztezi egymást. :)



A következő gyöngyszemet akár címnek is írhattam volna, de nem tettem:

"Nehogy már becsicskuljak 3 deka pináért"

A romantikus lelkűnek nem nevezhető legény, aki ezzel csábította szívemet, teljesen elhitte, hogy vicces, és hogy rendben van. Én pedig majd elfogadom, hogy egyetlen testrész vagyok.

Ez a mondat - különböző megfogalmazásokban - a legtöbb hímnemű élőlénytől elhangzik. Általában ezzel kezdik az ismerkedést. Egyértelműen közlik, hogy nem szeretnek udvarolni, és nem fognak egy nőnek pitizni. Ezek a kezdések romantikus női lelkemet egyből megdobogtatták, méghozzá olyannyira, hogy elfelejtettem visszaírni. Hozzáteszem, nem csak szexkapcsolatot keresnek, hanem állítólag "életre szólót".

A másik kedvencem, mikor ugyan tovább jut a beszélgetés, megbeszéljük, hogy ki melyik városrészben lakik. Rájövünk, hogy egymástól ugyan igen messze, de ő tud egy nagyon jó kávézót, pont a ház aljában, ahol lakik. Őfelsége elképzelte, hogy átutazom a fél várost, mert méltóztatik időt szánni rám. Még véletlenül sem félúton, de nem ám.

Ja idő. Erről jut eszembe. A másik kedvencem az elfoglalt férfi. Szó szerint szinte megtiszteltetésnek kellene megélni, hogy rohanó világában egy kávényi időt rászán az emberre. Kedvenc mondata, miután ő maga veti fel a találkozás ötletét: "Hát még nem tudom mikor lesz időm...."

A képek elemzését sem szeretném kihagyni. Ha az ember ingyenes (vagy kezdetben annak tűnő) társkeresőre regisztrál, rengeteg félmeztelen profilképű hímet csodálhatunk meg. Feltételezhetően a feleségüket keresik ők is, és vélhetően azt gondolják, hogy az asszony szívéhez a testüket is be kell dobni. Ezt régen nem a lányok csinálták? A másik véglet, mikor teljesen komoly, öltönyös képeket raknak fel, hogy te, mint társkereső nő, biztosan lásd, hogy ő aztán nagyon komoly egzisztenciával rendelkező alfahím. Általában a beszélgetés közben is szeret olyan szavakat használni, amit mondhatna magyarul is, de ezeknél nélkül nem tűnne elég tájékozottnak. Kedvencem, ha nem tudományos szót használ, hanem szimplán angolul használ kifejezéseket. Nagyon megy például a "bullshit" kifejezés. Imádom ♥ (Hozzáteszem, az ELTE-n is ezt kell használni, ha csak egy kicsit is illik a szövegkörnyezetbe. Néha még be lehet dobni a flashback, illetve a slide kifejezéseket)

Azonban a férfiak leépülését nem csak a neten lehet megfigyelni. Egyre többször veszem észre, hogy buszon, metrón nem előzékenyek. Pofátlanul tolakodnak, lökdösődnek, és simán felugranak előtted a buszra. Egyszer, majd ha éppen nagyon rossz kedvem lesz, fel is fogom valamelyiket segíteni a lépcsőn. Lassan itt fogunk tartani. Visszatérve az internetre, imádom, ahogy a lányok boldogságkönnyes smile kíséretében felrakják a képeket a virágokról, amit a párjuknak - kb olimpiévben egyszer - eszébe jut hazavinni. Igaz, hogy szegény lánynak mindennap eszébe jut kivasalni az ingjeit, de mindegy. Isteni pasi, hiszen legalább van. Eljutottunk oda, hogy sok pasinak elég annyit tennie, hogy legyen. 

Hallottam, hogy sok lány ajándékot visz a pasinak az első randira. Úúúúristen, ezt inkább nem is fejteném ki. 

Szóval nagyon megváltozott az értékrend. Engem úgy neveltek, hogy olyan nő legyek, akinek van tartása. Ezen tapasztalatok tükrében egyértelművé vált számomra, hogy ha nem kaphatok olyan férfit, aki legalább nagyjából hasonlít arra, amilyet én ideálisnak tartok, akkor inkább nem is kell senki. Nekem egy ilyen lény sosem lehetne a társam. Nem illik hozzám. Azt érzem, hogy ezen tapasztalatok tükrében megbékéltem az egyedülléttel. Az ember maradjon hű önmagához. Majd eljön az igazi.Nem kell, hogy jóképű vagy jó testfelépítésű legyen, de legyen FÉRFI. Ha pedig nem jön el, akkor mi van? Semmi.

Deeeee!!! Van remény. Ezt a számot (bár nem egy hatalmas alkotás), de ma hallottam. Van remény, hogy akad még férfi, akinek a mai helyzet szintén szúrja a szemét:

https://www.youtube.com/watch?v=onRX3IlyFbc

Mindenki

Olyan régen nem kerestem rá a blogomra, hogy már a kereső sem adta ki az első pár betű után. Változás nincs. Párszor voltam bulizni. Kitűnő eredményt értem el a pártfogó felügyelői vizsgán. Az egyetem is megyeget. A munka is. Jártam Prágában. Magánéletem pedig nincs, de legalább van egy nagy üresség.

Azért lett Mindenki a bejegyzés címe, mert nagyon tetszett a rövidfilm. Édes volt a két kislány, és az üzenete is állandó jelleggel érvényes: Csak együtt sikerülhet megdönteni egy rendszert.

https://www.youtube.com/watch?v=6td7ecacZic

Máté Péter: Hull az elsárgult levél

Tegnap megnéztük mamával és anyával az Egy darabot a szívemből c. musicalt. Maga a történet nyilván nem volt egy nagy durranás, de Máté Péter dalai annyira magával ragadják az embert...Főleg ez a dal: