A főiskola már a végét járja...

Beadandó, ZH, vizsga, előadás, tételek....ebből áll most minden szabad percem. Pedig annyi szép dologról tudnék írni! Annyi jóról. Bárki, aki olvassa ezt a pár sort, nagyon szurkoljon nekem, nehogy itt az utolsó félévben sikerüljön valami félre!
Érdekes, de azt hiszem a kiselőadások fognak legjobban hiányozni a főiskoláról. :)

Halloween

Nézegettem az üzenőfalat Facebookon. Mindenki azt gondolta így mindenszentek ünnepére, hogy tök menő dolog, ha egyszemélyes Kiss együttesre sminkeli magát, vagy pedig kikeni magát művérrel, mintha meggyilkolták volna. A kontaktlencsékről már ne is beszéljünk. Mindig rájövök, hogy nekem túl szép a lelkem ehhez. Vagy csak lassan esik le a tantusz, és nem értem a poént. Főleg azokat nem, akik összekeverik a halloweent a farsanggal.

"Sok minden van, amitől félünk ezen a világon. De amitől félünk, annak semmi köze sincs a rémisztő maszkokhoz, műanyag pókokhoz vagy élethű szörnyekhez. Nem. Legtöbbször a fejünkben lévő gondolatok azok, amelyek megrémítenek minket.
>>Mi van, ha megbánja a döntését?<<
>>Mi van, ha tényleg boldogtalan?<<
>>Mi van, ha elmúlt az esélyünk az örök szerelemre?<<
Hogy győzzük le ezeket a rémisztő gondolatokat? Nos, emlékeztetjük magunkat arra, hogy ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz."
(Született feleségek)

Mit találtam??

Hát a 10-es listámat a Juventuson!
Néha szokott lenni 10-es kívánságlista a Juventuson, és egyszer beküldtem, felhívtak, és lejátszottak!!! 10 (akkori) kedvenc számom egymás után!!
Utólag nem értem, hogy tudtam egy ennyire vegyes listát összeállítani, ez már az ízléstelenség határa...

Flo Rida & David Guetta: Club can't handle me right now
Hooligans: Illúzió
Janet Jackson: Together again
Edda: Hűtlen
Black Eyed Peas: I gotta feeling
The underdog project: Summer jam
Keresztes Ildikó: Nem a miénk az ég
Ákos: Keresd meg a lányt
Bon Jovi: Always
Demjén Ferenc: Szerelem első vérig

Úgyhogy most ezt hallgatom éppen :)

Amikor minden bizonytalan

Nem haladok a szakdolgozatommal, egyszerűen nem megy. Elszállt a motiváció, görcsölve pedig nem tudom írni. Pedig már annyira kevés van, mégsem sikerül úgy, ahogy elgondoltam. Mondjuk mostanában nem arról van szó, hogy egy-két dolog nem sikerül, hanem konkrétan semmi...

Na jó, tavaly, Párizs után elhatároztam, hogy idén el kell mennem Rómába. Ez sikerült is, és nagyon jól éreztem magam. Szóval azért van némi fény az alagút végén, csak a baj az, hogy ez egy nagyon hosszú alagút, én pedig türelmetlen vagyok. Visszafordulni pedig nem az én stílusom. Sajnos vagy éppen szerencsére.

Álmodozzunk is egy kicsit: :)
https://www.youtube.com/watch?v=SJwbCLKU-pM

Minden út Rómába vezet

Végre elértük, hogy az én utam is Rómába vezessen! Csak teszünk egy kis kanyart Pisában. Már teljes az izgalom, a bőröndöm is lassan elkészül. Összeírtam a "hozzál már nekem egy..." listát. Repülőjegyek, vonatjegyek kinyomtatva. Munkában a gyakornok lány betanítva. Állatok felkészítve. Már csak a legfontosabbakat kell bepakolnom, mint pénz, fényképező, és smink.

Az ember sosem tudhatja, hogy melyik mondata talál el valakit...

Egyik főiskolai beadandó kapcsán, amit a fél csoport nem készített el időben, a tanárom azt mondta: Tehát mindenki, aki tegnap azt gondolta, hogy épp összevesztem a barátommal, meg amúgy is ez egy hülyeség, az még a héten kap határidőt megírni." Úgyhogy írtam is neki egy e-mailt, hogy az a helyzet, hogy pont így gondoltam én is, úgyhogy küldöm, erre az a válasz jött: "Az ember sosem tudhatja, hogy melyik mondata talál el valakit"

Úgyhogy ennek kapcsán sokszor eszembe jut egy tinikori nagyon jó barátnőm apukájának a ténymegállapítása. Január 2-a volt, és készültünk valahova, ő pedig megkérdezte, hogy esernyőt viszünk-e, mert be van borulva. Mondtuk, hogy de hát nem is esik. Erre apukája rávágta, hogy hurrá, akkor idén már valószínűleg nem is fog. Azóta mindig ezt hozom fel magamnak, ha kell némi alátámasztás arra, hogy attól, hogy valami még nem történt meg, valószínűleg egyszer megfog.

Ugyanezen jó barátnőm anyukája pedig szintén egy nagyon jó dolgot mondott, amikor a tinédzser kor közepén mindenki szép, csak én nem felfogásban éltük hétköznapjainkat. Valami tv műsor ment, és nagyon irigykedtünk egy szép nőre. Ő ránézett, és annyit mondott: "őt is unja már valaki..." Na azóta nincs kisebbségi érzésem nálam jobb nők körében.

Türelemjáték

Mindig azt mondják, hogy semmit sem szabad erőltetni, türelmesnek kell lenni, blablabla...Szerintem én már nagyon régóta várok türelemmel, már minden bűnömért megbűnhődtem, mi van mááár? Jöjjön már a jó fordulat :)

Kit hívnál fel?

Mindig kutyasétáltatás közben jönnek a nagy gondolatok. Elképzeltem egy olyan helyzetet, hogy lerobbanok vagy elakadok a kocsimmal, és kit hívnék fel? Rájöttem, hogy normális esetben a páromat kéne. Azonban sosem jártam még olyan emberrel, akit előbb hívnék fel ilyen helyzetben, mint apát. Nem azért, mert annyira apás vagyok, hanem azért, mert eddig elképzelhetetlen, hogy más jobban "meg tudna menteni". Nemrég két barátnőmet is megkérdeztem, akik komoly kapcsolatban élnek. Vázoltam a helyzetet, és megkérdeztem, kit hívnának fel. Mind a ketten az apukájukat hívnák.

Esküvők hava

Be sem számoltam még Eszter és Dani esküvőjéről. Mit is mondhatnék, hiszen már úgyis mindenkinek elmeséltem, hogy milyen fantasztikusan éreztem magam. Gyönyörű szép esküvőjük volt, ritkán látni ennyire boldog és összeszokott párost. Szép díszítés, jó hangulat, belevaló társaság. Még a csokrot is elkaptam!! Na  de hogy én milyen boldog voltam ettől... Ki is van szárítva a koszorúslány csokrommal együtt. A ruhámat is csak a nyaralás miatt akasztottam be a szekrénybe, mert olyan jó volt nézni az ágyamból.
Rajtuk kívül még 3 ismerősömnek volt esküvője augusztusban. Igaz, az övéket csak a facebookon követettem, de nekik is sok boldogságot kívánok!
Szandi és Balázs esküvője pedig átcsúszott szeptemberre, de már nagyon várom, és biztos ott is minden rendben lesz! :)

Menni vagy maradni? Annyira szörnyű, és biztos, nagyon sok ember fejében megfordul akár napi szinten. Végre fantasztikus munkám van, amit imádok. Azonban lassan mindenki itthagy, ilyenkor mi a jó? Tényleg megérné elmenni a magasabb életszínvonalért? Imádom a pénzt elkölteni, tehát nyilván igen. De ott az öcsém nem ugrik reggelente a nyakamba, vagy amikor hazajövök. Nem rakhatom át az egész családomat és az összes barátomat egy jobb helyre? Vagy még jobb, nem szüntethetnénk meg itthon a problémákat?

Na de evezzünk vissza a vidámabb témákra. Újabb Szigligeten vagyunk túl. Igaz, sajnos nem nagyon volt strandidőnk, de összességében mégis jól éreztük magunkat. Valahogy Szigliget mindig egész évre nyomot hagy az emberben. Sokszor még az után is. Jó kis visítva röhögős estéken vagyunk túl, és legalább mindannyiunknak sikerült valamit összeszedni vagy egy torokfájást vagy egy kis náthát.

Kegyelemdöfés

Sok sok kicsi idegesítő, bosszantó, fájdalmas dolog összejött. Nem tudom, hogy melyik a fő fájdalmam, vagy hogy éppen a világhoz való negatív hozzáállásommal vonzom-e be, vagy csak egyszerűen az élet böki belém a kést állandóan. Mindenesetre megadhatná már a kegyelemdöfést, bár tudom, hogy mindig van lejjebb, és mindig jön rosszabb, de valahogy kezdek nem megbirkózni ezzel a helyzettel.

Pillangók

"A boldogság olyan pillangó, melyet, ha kergetünk, soha nem érhetjük el, de ha leülünk csendben, leereszkedik ránk!"

Ma éppen vártam hazafele a metrót a Rákóczi téren, amikor olvasás közben rámszállt egy pillangó. Azért a pillangók nem arról híresek, hogy kedvelnék az ilyesfajta érintkezést az emberekkel, de nagyon örültem neki. Remélem a boldogság sem várat sokáig magára.

Egyébként szenzációs dolog a 4-es metrón utazni. Mindig azt beszéljük a kollégámmal, hogy teljesen más az utazó közönsége, mint a többinek. Itt a legtöbben nem a telefonjukat nyomkodják, hanem újságot és könyvet olvasnak. Tiszták, és jól öltözöttek. Nem feltétlenül a márkás holmikra gondolok, hanem arra, hogy ízlésesen, korukhoz, alakjukhoz, stílusukhoz hűen vannak felöltözve. Természetesen azért előfordulnak hatalmas mellényúlások, de végülis kivel nem? 

Tegnap pedig családi fotózáson vettünk részt. Majd egy-két képet megosztok azon a hatalmas közösségi portálon, amin én is ott lógok non-stop, de nélküle talán boldogabb lenne az élet...

Dolgos hétköznapok

Ma, ahogy bontottam a postát, az egyik ügyfél előre bocsánatot kért azért, ha esetleg nem jól töltötte ki a nyomtatványt, mert hogy 1 általános iskolai osztály a végzettsége. Ez annyira elszomorított, hiszen ha egy 7 éves gyerek úgy dönt, hogy neki elég volt az iskolából, akkor ott bizony nem ő a hibás. Hol voltak a szülei, a gyámügyesek, gyermek-védelmisek, családsegítők? Ezek után ki csodálkozik azon, hogy a levelét is a Kozma utcából kaptuk?
Úgyhogy újra és újra megerősítem magam abban, hogy a gyermek-védelem nem nekem való, nem bírnám lelkileg feldolgozni. Teljesen össze omolnék, annak tudatában, hogy nem menthetem meg őket, és ez a sors vár rájuk, hogy egész életüket a büntetés-végrehajtás keretében töltik majd.
Egyébként egészen elképesztő, hogy mennyire sokrétű a bűnelkövetés. Elkezdve onnan, hogy egyik kislány meghúzta a másiknak a haját az iskolában (igen, bizonyos szülők ezért feljelentést tesznek zaklatásért!!) keresztül a lopás, rablás, garázdaság, testi sértés, szemérem elleni erőszakon át az emberölésig....Az ember sosem tudhatja, hogy mi van a következő borítékban, ki a következő telefonáló, illetve mit követett el, aki szemben ül az asztalnál...

Már megint rendezett egyet a sors...

Mostanában, hogy nem vagyok lelkileg teljesen a topon, vagyis áll a bál az életem minden területén, gondoltam, meglátogatom a lányokat a Bijou Brigitteben. Amikor beléptem, egy félig üres üzletet találtam, és a lányok nagyon pakoltak. Én kis naiv, gondoltam üzletátrendezés, végülis éppen időszerű. De nem!
Bezárjuk az üzletet a Savoya Parkban. Kissé összeszorult a szívem, egy darabig el sem akartam hinni, azt hittem viccelnek. Az eladókat elosztják más boltokba, az árut szétszórják, a maradékot meg jócskán leakciózzák. Felfoghatatlan. Mégiscsak ott dolgoztam 3 éven át. Úgyhogy még egy dolog, ami összeomlik, de mindenki azt mondja, hogy mekkora szerencsém van, hogy pont most kaptam új munkát. Valóban így van, már megint valaki valahol nagyon vigyázott rám. :)
Azért szomorú is vagyok, jó volt oda vissza-vissza térni, és kicsit beszélgetni a lányokkal.

Mindenképpen kéne már valami pozitív változás az életembe, mert tényleg úgy érzem, hogy nem bírom tovább...

Az legunalmasabb életszakasz

"Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását, vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik."

Tudom, hogy ez hatalmas igazság, úgyhogy alig várom, hogy összecsapjanak a fejem felett a hullámok, és csak kapkodjak a történések után. :)

Esküvőláz

"Nem követelem meg, hogy az egész világ boruljon gyászba, ha én tudathasadt, depressziós, undok béka vagyok, de ilyenkor azért a minimumra kéne csökkenteni az örömködést, házasodást, kamatyolást. Illendőségből és tapintatból."
(Vavyan Fable)

Egyébként elmondanám, hogy boldoggá tesz, hogy idén ennyi ismerősöm úgy gondolta, hogy beadja a derekát. Komolyan. Csak ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon ők miért tartanak már ott, én meg miért csak itt. Még csak féltékeny sem vagyok, csak amikor a barátnőim esküvőjét tervezzük, ruhákat és díszítő elemeket nézünk, meg amikor a zöld koszorúslány, nem pedig a fehér menyasszonyi ruhámban ülök, eszembe jut, hogy te jó ég, hol van még az én nagy napom? Nemhogy az esküvőm, de a lánykérés, meg úgy egyáltalán a kapcsolatba kerülés. Hány borzasztó randin kell még átesnem, és vajon még hány szakítás lesz az életemben, mire megtalálom az igazit. Azonban januárban kijelentettem, hogy én már innentől kezdve csak az igazival állok szóba. Na ez annyira jól sikerült, hogy azóta szóba sem áll velem senki ismerkedési szándékkal. Viszont még mindig azt mondom, hogy nekem már csak a nagy Ő kell, senki más. 

Erre a számra véletlenül kattintottam, de egyből a kedvenceim közé lépett elő:
https://www.youtube.com/watch?v=d5bSszkK1io

Az állandóság jelképe

Húsvétkor történt, hogy mama már nagyon lázadt a szokásos ünnepi süti, a hatlapos ellen. Tény, hogy minden karácsonykor, húsvétkor, és nagyobb családi ünnepekkor az asztal kötelező eleme. Egyébként én nem is szeretem igazán (persze, hogy szeretem, de nem a kedvencem). Tehát mama cirkuszolt egy sort, hogy ő nem akarja ezt sütni, ő már kinézett egy újat. Mondanom sem kell, minden egyes unoka (és dédunoka) egyből szívbajt kapott, hogy Úristen, most mi lesz. Aztán gyönyörűen elmagyaráztuk neki, amit gondolunk:
 A világ állandóan változik, folyton új dolgokba kell kezdeni, akár akarjuk akár nem. Az életünkben az emberi kapcsolatok jönnek-mennek, álmok megvalósulnak és meghiúsulnak, elválunk és munkahelyet váltunk, de amikor elmegyünk mamához az ünnepet megülni, akkor igenis minden évben ugyanazt a sütit akarjuk enni! Ez a mi családunk összetartozásának jelképe.
Mama sírt, és szó nélkül nekiállt sütni. Azt hiszem a jövőben egy szava sem lesz ellene :)

Hozzáteszem a biztonság kedvéért elmentem a másik mamámhoz is, és neki ugyan egyedül, de előadtam ugyanezen nemes gondolatot, csak hogy a bejgli is be legyen biztosítva, akár karácsony van, akár nem.

Csillag után osztálytalálkozó

Pénteken a Csillagbörtönben tettem látogatást. Regionális konferencia volt Szegeden, amin én is részt vettem. Nagyon érdekes előadások voltak szakmai szempontból, ebéd után pedig körbe vezettek minket a Csillagban. Egészen különleges élmény volt. Még a tényleges életfogytiglanosok részére is bemehettünk, és láthattunk egy ilyen cellát belülről. Lehet, hogy több embernek kéne mutogatni, és akkor kevesebben jutnának oda.

Tegnap tartottuk a 5 éves osztálytalálkozónkat a középiskolás osztálytársakkal. Ha jól emlékszem 11-en voltunk, ami sajnos a mi korosztályunkban (25-ös osztálylétszámból) elég jó aránynak minősül. Összefutottunk egy étteremben Csepelen, és szerintem mindenki jól érezte magát. Az osztályfőnökünk is eljött, hozta a leveleinket, amiket a szerenádon írtunk az 5 évvel későbbi önmagunkhoz. Részemről nem sok minden valósult meg: Nem mostanában fogok doktorálni, nincs saját lakásom, a szerelem pedig megtalált és el is múlt. Viszont tartom a kapcsolatot a középiskolás barátnőimmel, és ahogy a levél végén írtam, ha ezek közül semmi nem is jön be, akkor biztos valami jobb történt, és ez így van. :)

Slow Reading

A hétfői magyar érettségin kiderült számomra, hogy tudatomon kívül egész életemben egy mozgalomhoz tartoztam. Eszem ágában nincsen, hogy most én is írjak egy érvelést mellette, de egy dolog tény: Már jó pár éve koptatom az iskolapadot, és az egyik leglassabb olvasó voltam/vagyok tulajdonképpen az "ezt most mindenki olvassa el magában" kezdetű feladatoknak sosem jutottam a végére. Mindenki más persze igen, DE rajtam kívül nem is sokan tudták visszamondani, hogy miről olvastak!!! Nem tudták értelmezni a szöveget, csak végigsuhantak rajta. Na innen ered szerintem az, hogy a magyar gyerekek többsége gyenge szövegértésből. Én meg legalább fellélegeztem, hogy nem velem van a hiba. :)

Szakdolgozat, szakdolgozat

Pénteken ünnepélyes keretek között (mackónaciban ágyban fekve, laptopot ölbe véve) elkezdtem írni a szakdolgozatomat. Még csak a bevezető rész van kész, és keresem a mottót hozzá. Hiába még csak 3 oldalnál járok, máris sokkal jobb érzés, hiszen már nagyon idegesített, hogy el kell kezdenem. Na nem mintha annyira a nyakamon lenne a novemberi leadási határidő, de szeretném nyár elején befejezni. Szerencsére iszonyatos motivációm van hozzá, ugyanis akkor végre minden a helyére kerül. :)

Hihetetlen kincs, hogy minden hétvégém szabad. Nem mintha nem érnék rá, de egyszerűen most tűnik fel, hogy mennyire pihentető két (és fél) napokat egybefüggően szabadnak lenni. Főleg, hogy a legtöbb ember hétvégén ér rá, a család is akkor tud együtt lenni.

Újra előkaptam Elisabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek című könyvét. A római rész után leálltam, mondván, hogy nem tetszik, ahogy ír. Még mindig nem egy lerakhatatlan iromány, de nem szeretek könyveket félbehagyni, így időre előkapom azokat, amikhez nem volt türelmem, hogy haladjak velük. Ilyen például Galgóczi Dóra Megszülethettél volna című könyve. Továbbra sem ajánlom, soha senkinek, semmilyen körülmények között az olvasását. Még azoknak sem, akik hasonló problémával néznek szemben életük során.
Közben persze olvasok mást is. Most Balogh Boglárka Love Commando c. regényét olvasom, ami az indiai szerelemházasságokról, és az azt követő bosszúhadjáratokról szól.

Két világ között

Nemsokára véget ér egy 3 éves időszak az életemben. Ugyanis már csak pár napig dolgozom a Bijou Brigitteben. Nagyon sajnálom, hiszen nagyon szerettem ott dolgozni. Azonban nem tagadom, hogy mivel már csak fél lábbal vagyok ott, így már várom a végét is.

Belekezdtem az 5 éves érettségi találkozónk szervezésébe. A dátum már megvan, már csak a helyszínt kell kitalálnom. Egész sokan visszaírtak, hogy jönnek, remélem így is lesz. Bár az én korosztályom nem nagyon jár osztálytalálkozókra, így nem fűzök túl sok reményt hozzá, de továbbra is tartom, hogy szerintem 10-en megleszünk.

Hamarosan pedig belekezdek a szakdolgozatom megírásába. A cél az, hogy a születésnapomig kész legyen. Akkor jár le a próbaidőm, ha még ez is kész lenne, akkor igazán felszabadultam tölthetném be a 24. életévemet.

Sorskerék

A tereptanárommal, aki már a kollégám, arról beszélgettünk ebéd közben, hogy az ember valahogy mindig visszasodródik az eredeti terveihez, méghozzá akarata ellenére.

Nemrég felvettem a kapcsolatot egy régi ismerősömmel, akivel egy középiskolába jártunk, de aztán a kapcsolat megszakadt. Az érettségi óta eltelt pár év. Csomó dolog történt mind a kettőnkkel. Aztán amikor elmeséltem, hogy mi minden történt velem, visszakérdezett, hogy ugye tisztában vagy vele, hogy mekkora szerencséd van??

Világéletemben két dolog érdekelt: az esküvőszervezés és a bűnügyek. Utóbbi mindig ingázott a büntetés-végrehajtás és a jog között. Úgyhogy érettségi után végül a jogi karra jelentkeztem, ahova nem vettek fel, de a krimi továbbra is nagy szerelem maradt. Oda persze nem vettek fel, úgyhogy protokoll ügyintéző OKJ-ra mentem, amit nem tudtam, hogy micsoda, de gondoltam 1 évig jó lesz. Hát nem kiderült, hogy rendezvényszervezés? Rendezvényszervező lettem, pedig nem is akartam! Aztán szociális munkára kerültem, de gyakorlatra a Pest Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatához mentem, ahol a pártfogó felügyeletnél voltam. Azonban mégsem oda vettek fel, hanem a jogi osztályra! Na ez mi, ha nem a sors kereke? Tényleg szerencsés vagyok. Egyrészt azért, mert mások évekig keresnek munkát. Én meg úgy álltam neki a gyakorlatnak, hogy na gyorsan lezavarom, aztán keresek egy rendes munkát. Erre felvettek, mert meg voltak velem elégedve. Úgyhogy a lagzik, a bűnügyek és a jog ott forog az életemben, és uralkodik.

Azonban teljes tündérmesék nincsenek, és mint ahogy lenni szokott, az ember életének valamely oldala kész katasztrófa, és ez sajnos így van velem is. Ahogy a Bridget Jones-ban is mondja a főszereplő: "Általánosan elfogadott tény, hogy abban a pillanatban, mihelyt az életed egyik területe helyreáll, egy másik látványosan ízekre hullik."

Because I’m happy

Kissé rákattantam ezekre a Happy WE ARE FROM .... vidókra. Fantasztikus látni ezeket a nagyvárosokat, és hinni azt, hogy tényleg happy mindenki. Nyilván Budapest a kedvencem, de imádom nézni azokat, ahol már jártam, ahol fel-fel tűnik egy-egy ismerős épület a háttérben. Meg jó nézni azokat is, ahova tudom, hogy soha az életben nem jutok el, és gondolni azt, hogy ott is minden rendben van. Aztán az ember egyszercsak rákattint Kijevre, és nem hiszi el azt, ami a szomszédban zajlik...

Megjártam a börtönt

Mégpedig hol máshol, mint egy fegyházban. Nem írom le, hogy melyikben. Négy elítéltet hallgattunk meg. Az ember nem sűrűn ül le beszélgetni olyanokkal, akik 8-10 évet kaptak garázdaságért, lopásért vagy rablásért. A részletekbe természetesen egyikük sem ment bele. (Hozzáteszem feltűnően nem mentek bele, és "telefonlopásért" igen sok a 8 év)

Az első ember egy igazi "nehézfiú" volt. Magabiztos, kigyúrt ember. A második egy teljesen megtört férfi. Szinte rossz volt ránézni, a lelki bajai teljesen meglátszódtak mind a viselkedésén, mind a mozgásán. A harmadik férfi a lányát szeretné megtalálni, akit sosem látott. Arra a kérdésre, hogy molesztálták-e a börtönben, nemmel felelt, azonban egyértelmű volt, hogy hazudik. A negyedik férfi pedig azért hívott minket, mert tartoznak neki. 

Nagyon kemény hely ez a  Fegyház és Börtön, ugyanis amikor az ember megérkezik, egy templomot talál. Bizony, a templom és a börtön olyannyira tőszomszédságban állnak, hogy közös faluk van. Elgondoltam, hogy milyen lehet vajon abban - az egyébként gyönyörű templomban - esküdni, hiszen mikor a templom előtt fotózzák a jónépet, ott van a háttérben a fegyház. Se táskát, se telefont nem lehetett bevinni, egy személyivel a kezünkben léphettünk be. Szorosan egymás mellett, sok sok rácsos kapun át. Egyébként régen női börtön volt, és apácák végezték a nevelést. Nem volt visszaesés...

Amikor kijöttünk, beköszöntünk a pálos rendű szerzeteseknek. Két képet kaptam ajándékba, az egyik egy gyertyát, a másik egy keresztet ábrázol. Pontosan nem tudom, mi a neve ennek a technikának, de cérna van úgy ragasztva a papírra, hogy teljesen befedi körkörös vezetéssel, és egy színes képet alkot. Aztán az atya elmondta, hogy aki készítette valószínűleg 35 évig fog ülni. (Gondolom mindenki sejti, hogy mit követett el) Na ekkor jött rám egyfajta rossz érzés. Hiszen itt fogok a kezemben egy keresztet, melyet egy olyan kéz alkotott, aki gyilkolt...

Elképzeltem...

Elképzeltem egy olyan országot, ahol vasárnap nincs nyitva semmi, nincs adás a tv-ben, és nincs internetkapcsolat sehol...

Kicsit szomorú vagyok a dolgok miatt, amiket látok. Ma majdnem sírásig kínoztak a "vevők" azzal, hogy csak turkálni, kotorászni, nézelődni jöttek be. Igazából meg lehet mondani mindenkiről, már amikor bejön, hogy fog-e vásárolni, vagy sem. Ma mindenki csak a szombatját akarta elcseszni valahol, ahova nem kell pénz. A bajom csak az, hogy nagyon sok lehetőség van, ahova szintén nem kell pénz, csak kicsit gondolkodni kell. (Ja persze, az nem megy)

Aztán rájöttem, hogy az a szomorú magyar valóság, hogy már nem széthullanak a családok, mert egy-egy tag külföldre megy, hanem egész családok szedik a sátorfájukat, és húznak el nagymamával és a kutyával együtt. Nem az a szomorú, hogy elmennek, hanem az, hogy el kell menniük...
Éppen egyik nap beszélgettem erről az unokatesómmal. Középiskolás még, és mondta, hogy ő szakma után egyből húz Németországba, mert neki aztán biztos nem lenne honvágya. Aztán elkezdtem mesélni neki, hogy mi is az igazán nehéz a külföldi létben. Az ember kimarad a dolgokból. Mallorcán teljes depresszió tört rám, mert nem voltam itthon a szüleim születésnapján és házassági évfordulóján, vagy amikor Gergő nyert egy horgászversenyt, Tomi elballagott az általános iskolából, vagy amikor a barátaim Szigligeten nyaraltak, ahol előtte minden évben ott voltam én is. Erre kérdezte Tomi, hogy de mennyi minden történt velem, amiből meg a többiek maradtak ki. Ebben teljesen igaza van.
Mindenki másmilyen, nekem itt kell lenni. Pontosabban nem itt, hanem ahol a számomra fontos emberek vannak. Luxemburgban azt gondoltam, hogy hát én innen haza sem megyek, hanem ideköltöztetek mindenkit. Milyen szép is lenne...

Történetek rólunk

Anya idén 45 éves lesz. Nyugodtan leírhatom ide, hogy mire is készülünk, mert úgysem olvas blogokat, nem is érdekli, és nincs is ideje internetezni. Azon túl, hogy az összes barátjával összefogva meglepetés bulit szervezünk, készítünk egy albumot. Ebben mindenki elsztorizgathat anyáról. Jöhet bármilyen régi, új, fontos vagy éppen csip-csupp történet. Lesz aki egyedül, de lesz olyan is, ahol egy egész család ír majd egy novellát.
Amikor keresztanyámnak és unokaöcsémnek elmagyaráztam, hogy itt olyanokra gondolok, mint amikor az unokatesóim, Attila és Tomi kicsik voltak, és náluk néztük a szüleik esküvői videóját. A két srácot annyira magával ragadta a lagzi hangulata, hogy felkérték a szülőket táncolni, és így négyen lejtettek nekem rögtönzött lagzit a nappaliban. Kriszti és Tomi is csak nézett, hogy jééé, ilyen volt??? Aztán Tomi mesélte rólam, aki egyébként 16 éves, hogy ő meg arra emlékszik, amikor kicsik voltak a testvérével, és én vigyáztam rájuk, este mesét olvastam. Mivel nem volt kedvem sokat olvasni nekik, így próbáltam csalni, és többet lapoztam a könyvben. Erre meg én nem emlékeztem.
Jókat nevettünk ezen, hogy kiben mi marad meg a másik emberből. Egyszer én is kipróbálnám, hogy milyen lehet, ha egyből 20 ilyen történetet is olvashatok magamról, és szerintem anya is könnyekig fog hatódni.

De jó Nekik!!

Éppen hazafelé tartottam, és vártam az Alleenál, hogy a 150-es elinduljon végre. Néztem a kivetítőt és a Lord of the Dance produkció reklámja ment. Csak néztem a táncosokat, hogy milyen jó nekik, hogy a munkájuk a tánc, egész nap azt csinálják, amit a legjobban szeretnek, és ráadásul még csodálatos alakjuk is van. Ugyanezt érzem, mikor nézem az Animal Planeten a műsorokat. Mintha ezeknek az embereknek nem kéne dolgozni soha, hiszen a hobbijukkal keresnek pénzt. Ma azonban rájöttem valamire. Hát mit irigylek én bárkit is, hiszen a gyakorlati helyem minden eddigit felülmúlt, fel vagyok doppingolva, és tele vagyok energiával. A munkahelyem meg továbbra is az egyik kedvenc helyem. Ékszerek és bűnügyek. Kontrasztosak, de a két szenvedélyem egyszerre van jelen az életemben. Végre van valami, ami lelkesít és leköt. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan dicsérnek, és tehetségesnek tartanak. Régen éreztem magam ennyire jól. :)

A hírek világa

Nem sűrűn olvasok híreket. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy csak megnyitom a legnagyobb közösségi portált, és minden ott van, akár az általam kedvelt oldalak, vagy az ismerőseim osztják meg. Viszont ma egész nap a hírportálokat bújtam, hogy végre megtudjam, hogy mi lett azzal a kínai artistával, aki tegnap a szemünk láttára zuhant le a rúdról. Sajnos csak most este tudtam meg, hogy fejsérülésekkel szállították kórházba, de szerencsére jól van.
Viszont a "népszerű valóság-show"-ról már mindent tudok, anélkül, hogy bármelyik cikkre rákattintottam volna, illetve egyetlen percet is megnéztem volna belőle. Amíg én egy cirkuszban ülök, adózom a kultúra oltárán, és végignézek egy ilyen balesetet, addig más ezen röhörészik. Márpedig ezek a mások sokan vannak, hiszen hogy lehetne nézettségi rekordot felállítani nélkülük. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy tényleg ennyi tudatlan, tuskó ember van Magyarországon, hogy még mindig eladható ez a szenny.
Visszatérve a kiinduló ponthoz, fantasztikus műsort láttunk, a gála is nagyon jól sikerült, bár nyilván rányomta az előadás végére a bélyegét a baleset, és ez a hangulaton is meglátszódott. Jól mutatja, hogy micsoda fantasztikus emberek, hiszen miután hordágyon levitték a fiút, a többiek még visszajöttek leszedni a kellékeket. Hatalmas vastapsot kaptak. Azonban a bohóc fiú is ügyes volt, hiszen egy kétségbeesett közönség elé kijönni, és szórakoztatni, amíg kiderül, hogy hogyan folytatódik az előadás, ahhoz tehetség kell. Hát igen, nekik a szórakoztatás az életük, amibe sajnos ezek a balesetek is beletartoznak.

http://www.noltv.hu/video/5257.html

http://www.noltv.hu/video/5257.html

Cirkuszfesztiválon jártam :)

Mindig is imádtam a cirkuszt. Szerencsére sokszor is voltam, sokféle előadást csodálhattam meg. Azt az egyetlen dolgot nem értem, hogy miért gondolják, hogy ez gyerekeknek való program?
Apukámmal, Dáviddal, Norbival és Gergővel mentünk a X. Budapesti Cirkuszfesztiválra. Szerintem mi felnőttek sokkal jobban élveztük az egészet, mint a kicsi. Iszonyatos munka van egy-egy néhány perces produkcióban. Az esti előadás meg egyszerűen új értelmet adott a lélegzetelállító szó jelentésének. Olyan csodákat, magasságokat, szaltókat és dobásokat láttunk, hogy arra nincsenek szavak. Külön tetszett, hogy a jórészt felnőttekből álló közönség tele volt élettel, sikítás, fütyülés, hatalmas ováció volt egy-egy sikeres mutatványnál, és nagy biztatás, ha esetleg nem sikerült. Különösen a magyar produkciónál volt nagyon nagy őrjöngés, ami így helyes, mégiscsak a mieink. :)
Egy-egy fantasztikus produkció után pedig állva tapsolt a közönség. :)